Adatkezelési tájékoztató

I. Az adatkezelési tájékoztató célja

Ott Kamilla gyógytornász-fizioterapeuta és jógaoktató vagyok (továbbiakban: Adatkezelő). Célom a betegekkel, ügyfelekkel, üzleti partnereimmel a bizalmi viszony kiépítése, mely a hosszútávú együttműködés egyik alappillére. Vallom, hogy a megfelelő adatkezelési tájékoztatás ugyanúgy brandem része, mint a gyógyító, fizikai- és közérzetjavító munka.

Érintettek alatt főként szolgáltatásom iránt érdeklődőket, betegeket, megrendelőimet, azaz ügyfeleimet, partnereimet, illetve mindazokat értem, akikről valamilyen módon a vállalkozással kapcsolatosan személye adatot tárolok.

Jelen tájékoztató hatálya Adatkezelő honlapján (https://gezund.hu/), közösségi felületein, e-mail váltás során történő adatkezelésre, illetve a vállalkozás offline adatkezelésére, megbízási jogviszonyára terjed ki. Jelen adatvédelmi tájékoztató mindenkor érvényes változata folyamatosan elérhető a következő aloldalról:

https://gezund.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

Vállalkozás adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen a

  • 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (továbbiakban: Infotv.),
  • az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletében (továbbiakban: GDPR), valamint
  • az 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről

jogszabályokban foglaltakkal.

A tájékoztató jobbá tételi szándékkal történő módosításának a jogát Adatkezelő fenntartja.

Az alábbiakban ismertetem vállalkozásom adatkezelési gyakorlatát.

II. Az adatkezelő

Neve: Ott Kamilla

Székhelye / levelezési címe: 8000 Székesfehérvár, Berkes lakótelep 7.

Telefon: +36 70 6155222

E-mail cím: info@gezund.hu

Adószám: 59450957-1-27

Nyilvántartásba véve a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által, működési nyilvántartási szám: 57489115

Adatkezelő a GDPR 9. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alatt áll.

III. Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége

Adatkezelő egészségügyi tevékenységet folytat, és személyes adatok különleges kategóriáját kezeli, azonban a GDPR (91) preambulumbekezdése szerint a „személyes adatok kezelése nem tekinthető nagymértékűnek, ha az adatkezelés egy adott szakorvos, egészségügyi szakember betegei vagy egy adott ügyvéd ügyfelei személyes adataira vonatkozik”.

A fentiek alapján adatkezelő nem alkalmaz adatvédelmi tisztviselőt.

A 29. cikk szerinti adatvédelmi munkacsoportnak az adatvédelmi hatásvizsgálattal, kapcsolatos iránymutatása alapján, a hivatkozott, (91) preambulumbekezdésben foglalt adatkezelők által végzett adatkezelés nem tartozik a magas kockázattal járó tevékenységek körébe, ezért az ő esetükben nem szükséges elvégezni az adatvédelmi hatásvizsgálatot.

IV. Alapelvek

1. Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető a jogszabály által tételesen felsorolt jogalapok figyelembe vételével. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”).

2. Amennyiben az adatkezelés jogalapja változik, arról a folyamat során tájékoztatni kell az érintettet – a tájékoztatás úgy az egyes szerződésekben, mint jelen tájékoztatóban megvalósul: létrejöhet az adatkezelés hozzájárulás alapján, azonban, szerződéskötés esetében a jogalap hozzájárulásról szerződéskötésre módosul, majd – amennyiben a szerződést kötelesek vagyunk jogszabályi kötelezettség teljesítése miatt megőrizni, az adatkezelés jogalapja jogi kötelezettség teljesítése lesz. („tájékoztatás”)

3. Csak olyan mennyiségű személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető („célhoz kötöttség”, „adattakarékosság”).

4. Adatkezelő a pontos és naprakész adatkezelés céljából minden észszerű intézkedést megtesz, így az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törli vagy helyesbíti („pontosság”).

5. Adatkezelő körültekintő technikai intézkedések megtételével biztosítja a személyes adatok biztonságos tárolását, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).

Adatkezelő felelős a fenti alapelveknek történő megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

V. Az adatkezelés jogalapjai

Személyes adatot az Infotv., valamint a GDPR rendelkezései szerint csak az alábbi jogalapok valamelyike szerint lehet kezelni:

  • hozzájárulás (abban az esetben kérhető, ha a további öt jogalap az adatkezelésre nem vonatkozik);
  • szerződéskötés;
  • jogi kötelezettség teljesítése;
  • érintett létfontosságú érdekének védelme
  • közérdek vagy közhatalom gyakorlása;
  • jogos érdek érvényesítése

Itt hívjuk fel a kedves Érintettek figyelmét arra, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

VI.1. Hozzájárulás alapján kezelt adatok köre, gyűjtésének módja, tárolási ideje – jogalap: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont

VI.1.1. Adatgyűjtés honlap Kapcsolat oldalán

1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés céljai:

Személyes adatAdatkezelés célja
Névazonosítás,
E-mail címkapcsolatfelvétel
Telefonszámkapcsolatfelvétel
Kapcsolatfelvételkori IP címtechnikai művelet végrehajtása

2. Az érintettek köre: a honlapon a kapcsolatfelvételi űrlapot kitöltő természetes személyek. Az kapcsolatfelvétel feltétele jelen Adatkezelési tájékoztató megismerése és az abban foglaltak elfogadása.

3. Az adatkezelés időtartama: az adatok törlésének időpontjáig, azaz az érintett törlés iránti kérelméig. Az adatokat évente adatkezelő felülvizsgálja.

4. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: a személyes adatokat adatkezelő, illetve az adatkezelőnek az erre felhatalmazott munkatársai kezelhetik a jelen tájékoztatóban foglaltak alapján.

5. Tájékoztatjuk, hogy

• az adatkezelés válasz adásához szükséges.

• az adatszolgáltatás, illetve az adatkezeléshez történő hozzájárulás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudok Önnek válaszolni megkeresésére;

• Spam ellenőrzés céljából az érintetteket a Google reCaptcha szolgáltatása szűri.

VI.1.2. Ügyfélkapcsolat

1. Amennyiben az érintettek az alább felsorolt elérhetőségek valamelyikén keresi fel adatkezelőt, úgy az adatkezeléshez történő hozzájárulás a megkereséssel vélelmezett – egyébként, például egy e-mail útján érkező megkeresésre adatkezelő nem tud válaszolni. Ezen kapcsolati mód esetén az alábbi tájékoztatást adja adatkezelő:

2. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés céljai:

Személyes adatAdatkezelés célja
Névazonosítás,
E-mail címkapcsolattartás
Telefonszámkapcsolattartás
Kapcsolatfelvételkori IP címtechnikai művelet végrehajtása

3. Az érintettek köre: az adatkezelővel telefonon/e-mailen/személyesen kapcsolatot tartó, valamennyi érintett.

4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonása. Az adatokat évente adatkezelő felülvizsgálja.

5. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: a személyes adatokat adatkezelő, illetve az adatkezelőnek az erre felhatalmazott munkatársai kezelhetik a jelen tájékoztatóban foglaltak alapján.

6. Tájékoztatjuk, hogy

• az adatkezelés kapcsolattartáshoz szükséges.

• az adatszolgáltatás, illetve az adatkezeléshez történő hozzájárulás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudunk az érintettel jogszerűen kapcsolatot tartani, kérdéseire válaszolni.

VI.1.3. Hírlevél

1. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó/Érintett előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató/Adatkezelő az aktuális információkról tájékoztassa, illetve, hogy a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse.

2. Továbbá az érintett, a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva, hozzájárul ahhoz, hogy adatkezelő az 1. pontban felsorolt tevékenységekhez szükséges személyes adatait kezelje.

3. Adatkezelő nem küld kéretlen hírlevelet, és érintett korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben adatkezelő minden – a hírlevelek küldéséhez szükséges – személyes adatát törli nyilvántartásából, és további hírlevéllel nem keresi meg érintettet. Érintett a hírlevélről leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.

4. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:

Személyes adatAdatkezelés célja
Név e-mail címazonosítás a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele
Feliratkozás időpontjatechnikai művelet végrehajtása
Feliratkozáskori IP címtechnikai művelet végrehajtása

5. Az érintettek köre: a hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.

6. Az adatkezelés célja: az adatkezelő tevékenységét bemutató elektronikus üzenetek (e-mail) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, rendezvényekről, szakcikkekről stb.

7. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.

8. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: a személyes adatokat adatkezelő, illetve az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

9. Tájékoztatjuk, hogy

• az adatkezelés az Ön hozzájárulásán és az adatkezelő jogos érdekén alapul;

• hírlevelet csak abban az esetben tudunk küldeni, amennyiben megadja a fenti személyes adatait;

10. Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről.

VI. 1.4. Betegek egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatai

A betegek egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatait adatkezelő az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szó, 1997. évi XLVII. törvény 4. §-ában foglalt célokból kezeli, a betegek írásbeli hozzájárulása alapján. A kezelt adatok köre minden esetben a betegek fizioterápiás kezeléséhez kapcsolódik. (név, kor, elérhetőségek; anamnézis; kezdeti szubjektív és objektív állapotvizsgálatok; végrehajtott kezelések; záró állapot; terápiás javaslatok.)

VI.1.4.1 Kiskorú beteg adatai

18 évnél fiatalabb kiskorú beteg esetében a fenti hozzájárulást a beteg törvényes képviselője adja meg.

IV.1.5. Hozzászólások a bloghoz

Ahhoz, hogy valaki adatkezelő honlapján lévő bloghoz hozzászóljon, regisztrálnia szükséges adatkezelő felületén. A regisztrációhoz felhasználónevet vagy e-mail címét szükséges megadnia. Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása. A hozzászólásokat azok kérésre történő törléséig kezeli adatkezelő.

VI.1.6. Közösségi oldalak

1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre:

Facebook / Instagram közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.

2. Az érintettek köre: valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook / Instagram közösségi oldalakon, és látogatja adatkezelő valamelyik közösségi oldalát.

3. Az adatgyűjtés célja: a közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, népszerűsítése, továbbá a vállalkozás bemutatása, vélemény-nyilvánítás, kapcsolatfelvétel kezdeményezése. Adatkezelés szempontjából értelmezhető adatokat erről az oldalról nem nyerek ki, az esetleges statisztikák adatkezelés szempontjából nem relevánsak.

4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.

5. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.

VI.1.7. Sütik („Cookies”)

VI.1.7.1. A sütik feladata:

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik a weboldal használatát;
  • minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testreszabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. A cookie-k (sütik) nem tartalmaznak személyes információkat, és nem alkalmasak az egyéni felhasználó azonosítására. A cookie-k (sütik) gyakran olyan egyéni azonosítót tartalmaznak – egy titkos, véletlenszerűen generált számsort – amelyet az érintett eszköze tárol. Néhány cookie (süti) a honlap bezárása után megszűnik, néhányat pedig hosszabb időre tárol a látogató számítógépe.

Amennyiben a látogató a sütikkel kapcsolatos tevékenységeket meg kívánja akadályozni, illetve a korábbi látogatások során elhelyezett adatfájlokat törölni szeretné, az alábbi oldalakon talál ehhez útbaigazítást:

Firefox-hoz
Internet Explorerben

Chrome-ban,
Edge-ben.

Egyes böngészők azt is lehetővé teszik, hogy minden alkalommal, amikor a felhasználó bezárja az oldalt, automatikusan törlődnek a böngészési adatok. Erről itt lehet olvasni.

VI.1.7.2. Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a adatkezelő honlapját, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

VI.1.7.3. Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Honlapunkon alkalmazzuk a Google Analytics[HF7]  mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával információkat gyűjtünk azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

A honalap össze van kötve az adatkezelő közösségi oldalaival (Facebook, Instagram). Ezek a közösségi oldalak helyeznek el a látogatók oldalán olyan sütiket is, melyek személyes adatokat tartalmazhatnak. Ezeket az adatokat adatkezelő nem látja, nem kezeli. Az ilyen sütiket az érintett tudja saját gépe böngészőjében kikapcsolni.

VI. 1.8. Hozzájárulás visszavonása

A hozzájárulás bármikor visszavonható, ugyanolyan egyszerű módon, ahogy annak a megadása történt.

Hírlevél esetén a hozzájárulás visszavonható a hírlevél végén elhelyezett leiratkozás linkre kattintással.

Facebook oldal esetén a lájk visszavonható, a privát üzenet és komment törölhető.

Adatkezelő törli az adatokat manuálisan is, amennyiben az info@gezund.hu e-mail címre ez irányú megkeresés érkezik.

A hozzájárulás visszavonását megelőző jogszerű adatkezelés a törlést követően is jogszerűnek számít.

A hozzájárulás útján történő tárolás idejének korlátja egyrészt a hozzájárulások fenti felsorolás szerinti visszavonása vagy leiratkozás, másrészt adatkezelő által évente történő adatbázis-felülvizsgálat. Az adatokat jelszóval és vírusirtóval védett számítógépen tárolom. A papíralapon kapott adatokat szintén rögzítem számítógépen, a legszükségesebb papír alapú adatokat zárható szerkényben tárolom.

VI.2. Szerződés és jogi kötelezettség – jogalap: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pontok

VI.2.1. Regisztrált felhasználóra vásárlás esetén vonatkozó adatkezelés

1. A honlapon keresztül történő tanfolyam-vásárláshoz szükséges adatokat érintett szerződéskötés jogalapján kezeli adatkezelő.

2. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés céljai:

Személyes adatAdatkezelés célja
Névazonosítás,
E-mail címrendelés visszaigazolása
Telefonszámrendeléssel kapcsolatos kommunikáció
Lakcím/postacímrendelések teljesítése
Kapcsolatfelvételkori IP címtechnikai művelet végrehajtása

3. Az érintettek köre: a terméket megrendelő valamennyi érintett.

4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a rendelés teljesítését követő 5 évig (Ptk. szerinti elévülési határidőig).

5. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: a személyes adatokat adatkezelő, illetve az adatkezelőnek az erre felhatalmazott munkatársai kezelhetik a jelen tájékoztatóban foglaltak alapján.

6. Tájékoztatjuk, hogy

• az adatkezelés a szerződés teljesítéséhez szükséges.

• az adatszolgáltatás, illetve az adatkezeléshez történő hozzájárulás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudunk az érintettel jogszerűen kapcsolatot tartani, szerződést teljesíteni.

VI.2.2. Számlázással kapcsolatos adatkezelés

A számlázási adatok vezetése és a számla kiállítása bizonyos esetekben jogszabályban előírt kötelezettsége adatkezelőnek. Ha a kért adatokat megbízó érintett nem adja át, és a nyugta kiállítása a vevő számára nem elégséges, adatai hiányában számlát nem áll módunkban természetes személy részére kiállítani, így lehetetlen szerződést kötni az érintettel.

Jogi személyekkel történő szerződéskötés esetén, a köztünk létrejövő szerződés tartalmazhat személyes adatokat, például a kapcsolattartó neve, telefonszáma, e-mail címe, vagy a jogi személy képviselőjének a neve. A szerződéskötés feltétele ezen adatok ismerete. Ezen esetekben az adatkezelés jogalapja nem hozzájárulás, hanem szerződéskötés.

Számlázási nevet és címet jogszabályban előírt ideig tárolja adatkezelő jelszóval és vírusirtóval védett számítógépén.

VI.3. Jogos érdek megnevezése – jogalap: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont

Ezen kategóriába sorol adatkezelő minden olyan közreműködő felet, aki a vállalkozásban nem érdeklődőként vagy megrendelőként van jelen, akikkel együtt dolgozik a vállalkozás valamely aspektusán.

Elérhetőségeiket – név, telefonszám, e-mail cím, székhely, lakcím – személyes találkozások vagy online kapcsolatfelvételt követően tároljuk, azokat nem továbbítja harmadik fél részére, kivéve jogi kötelezettségeink teljesítése során.

Üzleti partnerek adatait (név, e-mail cím, telefonszám, székhely, lakcím) – üzleti kapcsolat fennálltáig, illetve törlési kérelemig tárolja adatkezelő jelszóval és vírusirtóval védett számítógépén.

VII. Biztonsági intézkedések

A vállalkozási tevékenység során adatkezelő a kezelt adatokról megfelelő biztonsági intézkedésekkel gondoskodik. Célunk, hogy az adatokhoz semmilyen módon ne lehessen jogosulatlanul hozzáférni. Számítógépeit jelszóval, valamint az AVG Free ill. McAfee Securityvírusirtó programmal védi. Telefonját kettős pin kód azonosítást követően használja. A levelezőrendszerekbe, közösségi médiaoldalakra azonosítást követően lépik be. A honlapon SSL titkosítást alkalmaz.

A megfelelő biztonsági intézkedések kialakítása során figyelembe vettük a tudomány és technológia jelenlegi állását, az adatkezelés jellegét, hatókörét, körülményeit, céljait, és a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett változó valószínűségű és súlyosságú kockázatot.

VIII. Adatfeldolgozók

A vállalkozás az alább felsorolt adatfeldolgozók munkáját veszi igénybe:

Tárhelyszolgáltatás:

Rackhost Zrt.

  • Székhely: 6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41.
  • Email: info@rackhost.hu

(Hozzáférés a honlap teljes tartalmához.)

Hírlevélküldés:

Emailek fogadása és küldése:

Ott Kamilla

info@gezund.hu

www.gezund.hu

Gmail – Google Inc., Mountain View, California, USA

(Hozzáférés a levelezéshez és annak minden adatához.)

Számlázás:

Ott Kamilla

info@gezund.hu

(Hozzáférés a kiállított számlákhoz.)

Könyvelési feladatok:

Ott Kamilla

info@gezund.hu

(Hozzáférés a kiállított számlákhoz.)

Facebook oldal:

Facebook Inc.

Menlo Park, California, USA

Adatkezelési tájékoztató: https://www.facebook.com/about/privacy/update

(Hozzáférés a felhasználó nevéhez, kommentjéhez.)

Facebook pixel:

Facebook Inc.

Menlo Park, California, USA

(Hozzáférés a HTTP-fejléchez [IP cím, oldal helye, átirányító, felhasználói ügynök], képpont azonosító, Facebook cookie.)

Google Analytics:

Google Inc., Mountain View, California, USA

(Hozzáférés a honlap látogatóinak anonimizált, személyhez nem köthető IP címéhez.)

Instagram megosztás gomb:

Instagram – Facebook Inc., Menlo Park, California, USA

Adatkezelési tájékoztató: https://www.instagram.com/legal/privacy/                       

(Hozzáférés a látogatás adataihoz)

IX. Érintettek adatainak továbbítása harmadik országba

Az Amerikai Egyesült Államokba történik adattovábbítás, mely országgal 2016. július 12‑én megfelelőségi határozat született

(https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection/data-transfers-outside-eu/eu-us-privacy-shield_en), amelyet

is betart.

X. Az érintettek jogai

X.1. Átláthatóság és az érintettek hozzáférése a személyes adatokhoz

Jogszabálynak és saját üzleti hitvallásunknak megfelelően, adatkezelő igyekszik minden, az érintettek számára elérhető tájékoztatást átláthatóvá és érthetővé tenni az érintettek számára könnyen elérhető felületen.

Az érintettek jogosultak visszajelzést kérni arra vonatkozóan, hogy személyes adataik kezelése folyamatban van-e, és ha igen, jogosultak hozzáférést kapni az adatkezelő által róluk kezelt alábbi információkról:

  • adatkezelés céljai;
  • az érintett személyes adatok kategóriái;
  • azon címzettek, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve a harmadik országbeli címzetteket és a nemzetközi szervezeteket;
  • az adatok tárolásának tervezett időtartama, ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
  • az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
  • megnevezve az illetékes felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogát;
  • amennyiben az adatokat nem az érintettől gyűjtöttük, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információt;
  • automatizált döntéshozatal tényét – például adatainak profilalkotáshoz történő felhasználását.

A fenti információkat a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül bocsátjuk a kérelmező rendelkezésére ingyenesen.

X.2. Helyesbítéshez és törléshez való jog

Az érintettek jogosultak kérni a rájuk vonatkozó személyes adatok helyesbítését, illetve kiegészítését.

Amennyiben az alábbi esetek egyike fennáll, úgy adatkezelőként indokolatlan késedelem nélkül köteles vagyok törölni az érintettek személyes adatait:

  • személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtöttük vagy más módon kezeltük;
  • az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
  • a személyes adatokat jogellenesen kezeltük;
  • a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó Európai Uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Nem kell törölni a személyes adatokat, amennyiben azt a véleménynyilvánítás és tájékoztatáshoz való jog gyakorlása céljából használjuk; illetve, ha az adatkezelés jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges. Ilyen helyzet fennállása esetén a fentiekről tájékoztatni szükséges az érintettet.

X.3. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Érintettek jogosultak kérni az adatkezelés korlátozását, amennyiben:

  • vitatják a személyes adatok pontosságát, a pontatlanság tisztázásáig
  • az adatkezelés jogellenes, és az adatok törlése helyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • már nincs szükségünk a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintettek igénylik azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
  • az érintett tiltakozott a jogos érdekből történő adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Európai Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

A korlátozás feloldásáról az érintettet tájékoztatni szükséges.

X.4. Adathordozáshoz való jog

Amennyiben az adatkezelés jogalapja a hozzájárulás vagy a szerződés, és az adatkezelés automatizált módon történik, érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa rendelkezésemre bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa, amennyiben ez technikailag megvalósítható.

Az adathordozhatósághoz való jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

X.5. Tiltakozás joga

Érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

X.6. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Adatkezelő tájékoztatja érintetteket, hogy a hírlevélre feliratkozottakra vonatkozóan profilalkotást végez. A profilozás során technikai művelettel meghatározza, hogy a hírlevélre feliratkozott korábban megtekintette-e a hírlevél alapján a webáruházat, milyen termékeket tekintett meg, mit vásárolt, illetve hogy vásárolt-e, és ezen információ alapján küld a továbbiakban számára hírlevelet az érintett érdeklődési körének megfelelően. Ez a tevékenység a jobb felhasználói élmény nyújtása céljából történik és az érintettre nézve termékek és akciók ajánlásán kívül más joghatással nem jár, így nem ütközik a GDPR 22. cikkében foglaltakba.

XI. Panasz esetén

Érintettek személyes adatait a legnagyobb körültekintéssel kezeljük.

A fentiek ellenére felmerülő panasz vagy kérdés esetén forduljanak bizalommal hozzánk az info@gezund.hu e-mail címen, igyekszünk saját hatáskörben orvosolni a felmerült problémát.

Az érintetteknek természetesen jogukban áll bírósághoz fordulni igényeik érvényesítése során. Az adatkezelési elvek és eljárások megsértésével kapcsolatos jogviták a törvényszék hatáskörébe tartoznak, illetékesség szempontjából az érintett lakóhelye szerinti törvényszéken indítható meg a peres eljárás.

Az adatkezelésemmel kapcsolatos peres eljárás megindítása előtt – vagy közben – bármikor nyitottak vagyunk közvetítői eljárásban részt venni.

Továbbá, bármilyen személyes adattal kapcsolatos panasszal, kérdéssel az érintett felkeresheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9., email: ugyfelszolgalat@naih.hu, honlap: http://www.naih.hu).

XII. Releváns jogszabályok felsorolása

  • Európai Parlament és Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről, és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet);
  • ·         2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról;
  • az 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről;
  • A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény;
  • 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások,valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
  • ·         2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről;
  • ·         1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról;
  • 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozó közötti szerződések részletes szabályairól
  • Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
  • Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény